Close

Kérdőívek

A tanácsadási folyamatban egyre gyakrabban visszatérő kérdés, hogy ha a tanácskérőnek igénye van arra, hogy a saját képességeit, érdeklődését, a pályára vonatkozó ismereteit megmérjük, akkor ezt elégítsük ki. Eddig erre csak a pszichológiai tesztekkel, mint erre a célra kialakított eszköztárral volt lehetőség. A hazai gyakorlatban új eszközöket vezettünk be, a munkavállalási tanácsadási technikák kialakítása során, ezek az önértékelési eljárások. Ezeknek, az általában kérdőív jellegű módszereknek az a lényege, hogy pontosan körvonalazza a vizsgált személy számára az adott kérdőív produkciófelületét. (Produkciófelületen azt a területet értjük, amire a megismerés irányul. Így például a pályaorientációs folyamatban, ezen belül a pályaválasztási tanácsadásban, vagy a munkavállalási tanácsadásban jelentős szerep juthat az érdeklődés, a képesség, a döntési típusok vagy a pályaismeret megítélésének. Ezek önmagukban külön egy-egy produkciófelületet jelentenek.) A kérdőíves eljárások pontosan, körülhatároltan megfogalmazzák azt, hogy milyen felvilágosítással egészítheti ki a személy az önmagáról alkotott képet. Az önértékelési eljárások bevezetésének célja az, hogy segítse a tanácskérők öndefiníciós képességének kialakulását, próbálja elősegíteni, hogy a tanácskérők meg tudják fogalmazni azokat a hiányokat, illetve pozitívumokat, amelyek az ő számukra fontosak. A hagyományos értelemben vett képesség, érdeklődés, beállítódás, illetve a pályaismeret mélységére irányuló önértékelő eljárások természetesen akkor válnak teljessé, ha nem külön-külön elemzik a tanácskérőnek egy-egy tulajdonságát, hanem ezeket igyekeznek összekapcsolni. Így ismerünk olyan önértékelési eljárásokat, amelyek egyaránt vállalkoznak a személyiség tulajdonságainak meghatározására, és a munka világára vonatkozó ismeret felmérésére is. Az önértékelési eljárások bemutatása előtt meg kell fogalmaznunk azt, hogy minél szélesebb az a produkciófelület, amire az eljárások irányulnak, annál pontatlanabb az az információ, amelyet a tanácskérő önmagáról kaphat. Az önértékelési eljárások előnye mégis abban van, hogy a tanácskérő szembesül olyan kérdésekkel, amelyeket azelőtt nem tudott, vagy nem akart végiggondolni. Amennyiben a felajánlott önértékelési eljárásokkal a tanácskérő nem képes megbirkózni, akkor ez nyilvánvalóvá teszi azt, hogy az önmagáról alkotott képnek olyan jelentős hiányosságai vannak, amelyeknek kiegészítéséhez már tanácsadói segítségre van szükség. Így a tanácsadás-probléma definíciójának tisztázásához is hozzájárulhat az, hogy a tanácskérő hogyan viszonyul, igényli vagy nem igényli az önértékelési eljárások alkalmazását a tanácsadási folyamatban.

Az önértékelő eljárások kialakításakor a pszichológia mérőeszközök adaptálásakor alkalmazott eljárást vettük át. Az önértékelő eljárások, amelyeket a tanácsadásban alkalmazunk szorosan kötődnek pszichológiai koncepciókhoz, sok esetben meghatározott pszichológiai tesztekhez kapcsolódnak. A tesztekkel való kapcsolat két szempontú lehet:

az önértékelő eljárás megegyezik a teszt produkciófelületével, ilyen például képességek megismerésénél alkalmazott Képességstruktúra Kérdőív, amely az Amthauer-féle Intelligencia Struktúra Teszt produkciófelületének négy elemével egyezik meg,
az önértékelő eljárás megegyezik a teszt struktúrájával és a tesztfeladatokhoz hasonló kérdésekre kell válaszolni. Az Általános Képességvizsgáló Kérdőív, mint önértékelő eljárás adaptált változata a GATB tesztnek, ezt az adaptálást először Amerikában és Kanadában végezték el és a magyar módszerek közé, mint a munkaügyi szervezetnek fenntartott adaptált eljárás került be.

Az önértékelő eljárások jelentőségét több szempontból is elemezhetjük. Az önértékelő eljárások nem tesztdiagnosztikai módszerek, így pszichológiai diploma nélkül is alkalmazhatóak a tanácsadásban.

Az önértékelő eljárások bevonják a tanácskérőt önmaga megismerési folyamatába, ezért aktívabb a tanácsadóval való együttműködésben.

Az önértékelő eljárások kevesebb veszélyt jelentenek a szakemberek kezében, mint néhány esetben a pszichológiai eszközök (hiszen ismerünk hazai viszonylatban olyan képesség, illetve személyiségvizsgáló eljárásokat, amelyeknek hazai adaptálása vagy standardizálása nem elég megbízható).

Az önértékelő eljárások kialakításával megteremtődött a munka-pályaválasztási tanácsadás olyan módszertani alapja, amellyel egy új szakma kibontakozása kezdődött meg. A módszertani elkülönülés lehetővé teszi más segítő szakmáktól való elhatárolódást vagy a munka-pályatanácsadók kompetenciahatárainak pontosabb kialakítását.

Mint már fentebb említettük az önértékelő eljárások többnyire kérdőív formájúak, ezért néha nehéz megkülönböztetni egy hasonló formátumú pszichológiai eszköztől. A megkülönböztetést azonban meghatározott kritériumokhoz tudjuk kötni, ezek a következők:

Az önértékelési eljárások, mint megismerésre irányuló eszközök célja világos a felhasználó előtt. Más szóval a produkciófelület felhasználóbarát módon, szakmai zsargon nélkül világosan megfogalmazott közlés.
Az önértékelő eljárások feladataira, kérdéseire nincs egyértelműen elvárt jó vagy rossz válasz, nincsenek jó vagy rossz megoldások. A válaszadás lehetőségeit mindig érzelmi alapú megközelítések jelentik, pl. nagyon szívesen teszem, könnyű nekem stb.
Az önértékelő eljárásokhoz kapcsolódó értékelést maga a felhasználó végzi el. Az értékelés tehát nem titkosított. Az önértékelő eljáráshoz az „értékelő kulcsot” mindig a feladattal együtt átadjuk.
Az önértékelő eljárásokhoz kapcsolódó értelmezési keretet, vagyis azt az ismeretet, amire az értékelés vonatkozott, előre megfogalmazott formában szintén megkapja a tanácskérő. Az értelmezési keret tartalmazza a definíciókat és kijelöli a vonatkoztatási területeket is.

Az önértékelési eljárások tehát világos célkitűzéssel (produkciófelülettel) értékelési kulccsal és értelmezési kerettel leírható, érzelmeket mozgósító válaszra épülő önismeretet támogató eszközök.

Az öndefiníció és önértékelés szerepe a pályaorientáció folyamatában igen jelentős. Fontos megértenünk, hogy a tanácskérő hogyan képes felmérni önmaga pozitívumait és korlátait, illetve hogyan sikerül az önmagáról alkotott kép egyeztetése a realitásban szereplő adatokkal, illetve lehetőségekkel. Úgy véljük, hogy az önértékelési eljárások széles skálája hozzájárulhat ahhoz, hogy a tanácskérő a saját öndefiníciójában előbbre haladjék. A munka- és pályatalálás folyamatában nyilvánvalóan jelentős súly esik az érdeklődés megismerésére. Az érdeklődéssel végzett munka nagymértékben segítheti a tanácskérő önkibontakozási folyamatát. Az ehhez kapcsolódó megfelelő képességek segíthetik annak a feladatszintnek a megtalálását, amelyeket az érdeklődéssel végzett munka folyamatában a jelölt vállalhat. A munkához kapcsolódó értékek meghatározhatják azoknak a munkafajtáknak a körét, amelyeket a jelölt önmaga számára értékesnek, fontosnak tart, és nem feledkezhetünk meg azokról az önismereti elemekről sem, amelyek a tanácsadási folyamatban a munkamód megismerését szolgálják. Ezek a pszichológiai tényezők, amelyeket felsoroltunk, tehát érdeklődés, képesség, értékek és munkamód általában befolyásolják az életvezetés egészét, és az önismeret kialakulásának centrális részét képezhetik. Azonban a pályaorientációs folyamatban hangsúlyoznunk kell, hogy mindezeknek a tényezőknek csak akkor van igazán jelentőségük, ha ezek kapcsolódnak a munka világában megtalálható osztályozási szisztémákhoz, ha a munkatartalmak és az önértékelésre ajánlott egyéni tulajdonságok között kapcsolat alakítható ki. Az általunk ajánlott önértékelési eljárások a pályaorientációs folyamatban mutatkozó öndefiníciós nehézségek leküzdésében alkalmazhatók. Az ajánlott elemzések eredményei vonatkoztathatók a munka, illetve pályafeladatokra, körülményekre, és ezzel mintegy anticipált pályaképet próbálnak sugallni a tanácskérő számára a saját önértékelési mechanizmusai mentén. Ki kell emelni, hogy ezek az önértékelési technikák mind egyéni, mind csoportos megbeszélésre alkalmas eredményeket hoznak, és így könnyen kapcsolhatók a tanácsadói munkához. Az önértékelési folyamatban sokszor előfordulhat, hogy a tanácskérő nem igényli azt, hogy minden egyes elemet megbeszéljen a tanácsadóval. A tanácskérők maguk is le tudják vonni a következtetéseket a saját önértékelési eredményeikből, és már ezeket a levont következtetéseket – sok esetben – mint saját öndefiníciós törekvéseiket mutatják be a tanácsadási folyamatban.