Close

Horváth-Karip Krisztina

Végzettségem szerint közgazdász vagyok. Két gyermek édesanyja. Képzési és humánerőforrás-fejlesztési projektek megvalósításával indult a pályám, majd a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának gazdasági osztályát vezettem. Gyermekeim születése alatt döbbentem rá, hogy a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatási helyzete milyen nehéz ma Magyarországon. Második gyermekem születése után ötletadója és projektmenedzsere lettem az ÖKOMAMA programnak, melynek keretében 60 kisgyermekes édesanyának segítettük a munkaerőpiaci reintegrációját. A foglalkoztatás javításán dolgoztam a Nógrád megyében megvalósult Komp-Ház projekt keretében is. Ennek a projektnek köszönhetően születhetett meg a Toldi Ház, mely ma társadalmi vállalkozásként, a helyi munkaerőre építve egy hiánypótló pihenő- és szolgáltatóház.

A nők társadalmi szerepének erősítését célozza a HellóAnyu! nevű közösségi hely és kávézó, melynek alapítója és gazdaságisa vagyok. A hely legfontosabb célja, hogy segítse a kisgyermekes édesanyák elszigeteltségének csökkentését, valamint irányt mutasson számukra munkaerőpiacra való visszatérésben – legyen az alkalmazotti, vagy vállalkozói státusz.

Jelenleg foglalkoztatási tanácsadóként dolgozom a rugalmas foglalkoztatás elterjesztéséért, valamint a foglalkoztatási együttműködések (Paktumok) hatékony működtetéséért. 7 fős csapatot vezetek az alapítványnál.

Tanácsadóként legfontosabb tématerületeim: rugalmas foglalkoztatási formák, munkavállalók felkészítése a munkaerőpiacra, foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások, adókedvezmények, szociális szövetkezet.

Legfontosabb kompetenciáim: jó szervezési készség, vezetői képességek, rendszerben gondolkodás, innovatív ötletek